első virág

első virág – az északi fény

E G Y _ É V V E L _ E Z E L Ő TT >>>

Az Északi Fény nevezetű kocsma nem volt több mint tízperces kocsiút távolságra a házamtól. Illetve, a házunktól. a kiöregedett Kim Namjoon intimszférájától, ahol az otthona volt. Vagyis hát, annak kellett volna lennie, csakhogy ahogyan teltek és teltek azok a nyamvadt évek, egyre inkább távolodtam jómagam is attól a fiktív, tökéletes definíciótól, amit egyébként az emberek otthonnak neveznek – és ahogyan legtöbben a biztonságot látják maguk előtt, ha az „otthon”-ra, mint szóra asszociálnak.

Csakhogy olyan, mint otthon, nincsen. legalábbis számomra, jelenlegi pillanatban nincs.

Hogy mit is nevezhetnék otthonnak?

Például azt a több mint harminc négyzetméteres lakást, Szöul egyik utcájának sarkában. A falak már kopott sárgák, néhol beette őket a penész – hiszen már több éve megvettük és újrafestettük. Vagy: ott van a feleségem, Soyeon, akit a kezdetekkor még olyan csodálatosnak hittem. Vagy: éppen az a kissrác, aki az életem kincse, és a saját fiam. Talán ő volt mindennél fontosabb közülük, a maga öt évével.

Abban a több mint tíz négyzetméteres házban laktunk, mi hárman: én, a feleségem, és Haneul, a közös fiunk.

Mostanság ezen agyalok, bár nem érzem magamat jobban ezektől a zavaros gondolatoktól, hiszen harmincöt vagyok – sőt, már közelebb a hatoshoz. De mit tehet az ember, ha a felesége – akiben évekkel ezelőtt olyan biztos volt –, már nem szerelmes belé? Mit tehet akkor, ha csak a gyerek miatt akar vele lenni? És mit tehet akkor, ha már a szexben sincs az, ami régen volt?

Még akkor is ezen gondolkozom – akartam-e ezt egyáltalán? a családot, a gyereket? –, mikor a kocsival begurulok az Északi Fény szűkös parkolójába.

Megszokott módon sokan vannak a kocsmában. Elegen ahhoz, hogy még rosszabbul érezzem magam. Még mindig kiráz a hideg a veszekedéstől, a pofontól, majd az utána lévő üres szex gondolatától. Tudom, hogy Soyeonnak kellett. De nekem nem.

Csak azt hittem, megmentheti őt. vagy akár engem. minket, Haneul boldogságát, aki mit sem fog fel ebből az egészből.

Már messziről meglátom Min Yoongi hatalmasan vigyorgó arcát. A szemei alatt megint sötét karikák. régebben mindig megijedtem, hogy nem tud aludni, és ez egészségtelen, de ő már csak olyan, hogyha tíz órát van talpon, akkor is kijönnek az álmatlanság tünetei nála.

Yoongi – bár ő mindig is a Suga nevet vallotta magáénak –, éppen a pezsgős poharakat törölgeti a konyharuhával. Odamegy hozzá egy különös alak, aki ittasnak tűnik, majd elővesz valamennyit a zsebéből. Yoongi meg sem számolja a pénzt, inkább a kasszába teszi, és sunyin mosolyog, hiszen tudta, hogy az ismeretlen sokkal többet adott neki, mint kellett volna.

Mikor odaülök a pulthoz, leülök az egyik magas bárszékre, és köszönésképpen Yoongira biccentek.

̶     Hoseok? – kérdezem tőle, holott van egy tippem hol lehet.

Mikor Yoongi a vécék irányába mutat, minden klappol. Amióta elvesztette a munkáját egy jó cégnél, azóta Hoseok teljesen kifordult önmagából, és amitől én ódzkodom az életemben, ő azt keresi.

̶     Mi történt már megint? – sóhajtja Yoongi unottan, miközben éppen most csinálja a K.O nevezetű koktélt az egyik fiatallányokból álló csapatnak.

Yoongi néha a csábos lánycsapatra néz, akik közül legtöbben szoknyában vannak. A kis perverz – könyvelem el magamban. Yoongi néha-néha pislog csak rám, annyira el van foglalva a K.O, vagy inkább a tizenéves lányok nézésével. Az egyikük igen mosolyog rá. A barátom egyre inkább türelmetlenül néz körbe, egy gyors bocsánatot rebegve az ajkaival, természetesen nekem. Megforgatom a szemeimet. Nem is ő lenne.

̶     Hé, Shin Hana! – magamban ízlelgetem a szót. Milyen egyszerű…

Csak később tűnik fel, hogy kihez szólt az előbb. A lány éppen most jön vissza, a papírlappal a kezében, gondolom, amire a rendeléseket írta fel. Yoongi egyre sürgetőbben néz rá, már-már gyilkos szemekkel.

Az említett lány, Shin Hana azon nyomban mozgósítja a lépteit. Nem mondható a legtökéletesebbnek, nem olyan hű-de-szép. A térdkalácsától kezdve felfelé összeérnek a lábai, ami elég furcsa, hiszen elvégre ez Dél-Korea, ahol ez már igen „dagadtnak” minősül. Mindent értek, mikor az arcára vetek egy pillantást – még mandulaszemei sincsenek.

̶     Kér valamit? – néz rám barátságosan, mikor Yoongi elhúzza a csíkot a K.O-val egyetemben.

̶     Egy pohár K.O-t.

̶     Elnézést, de…

̶     Suga egyik legjobb barátja vagyok – mosolygok rá, mire azon nyomban zavarba esik.

̶     Sajnálom – motyogja halkan.

Legyintek. Csak most tűnik fel, hogy milyen szép arca van. Mintha szimmetrikus lenne. Akárcsak egy halottnak. Ugyanis csak a halott embereknek van szimmetrikus orcája. Néhány hajtincse izzadtan hull a homlokába, amit szinte percenként elsöpör onnan. Mélyen nézem, ahogyan megpróbálja jól elosztani a K.O-ban a pezsgő, vodka, limonádé és energiaital mértékét. Aztán Yoongira vetek egy pillantást, aki talán – de csak talán – telefonszámot cserél a lánnyal. Majd vigyorogva beszélgetnek. Mire visszatekintek, az üveg ott van már az orrom előtt. Pár másodpercig ott szemezek vele a pulton, majd beleiszok. Az energiaitalt érzem jobban.

̶     A pezsgő elenyésző – szakítom meg köztünk a csöndet. Riadtan néz rám. – Új, ugye? – Ártatlanul csillogó szemekkel bólint, mialatt elővesz pár poharat, hogy sört töltsön beléjük.

̶     Sajnálom, ígérem, legközelebb…

Újabb unott legyintés a részemről.

̶     A K.O-t mindig két literben hozzuk ki. Legalábbis, ha nem én kérem – kuncogok fel magabiztosan. – Abból egy liter a pezsgő, nulla egész hat liter az energiaital, és a többi meg a limonádé és a vodka. Ha a vendég kisebb adagban kérné, akkor is muszáj megtartani az arányokat – magyarázom feltűnő okoskodással. Bólint. – Ha megbocsájt…

Előre dőlök, hogy jobb tenyerembe a vodkát, balba pedig a pezsgőt vegyem. A Shin Hana nevezetű lány csak kiguvadt szemekkel mered rám, de nem sokkal később, megint legyintek. Felbontja a négy sörös üveget, majd egy tálcára teszi azt, a poharak mellé.

Végre meglátom mellette Yoongit.

̶     Oké, köszönöm Shin Hana, elég lesz – morgolódik Yoongi.

Hana azon nyomban viszi is a söröket az asztalhoz. Követem a tekintetemmel, főleg a csupasz, formás, nem olyan vékony lábakat. És azt a részét, amihez minden férfi szívesen hozzásimulna.

̶     Kosár?

̶  Az – mondja morogva, elővéve egy sört magának. – Mi más lenne?

̶     Hát nem megmondtam, hogy szűk puncik nem látják szívesen az aszott farkadat? Ejej Yoongi – röhögöm ki, mire ő feltűri az ingének ujját, amolyan „gyere, és játsszuk le” mozdulattal. De aztán szélesen elmosolyodik, és ő is velem együtt kacag. Mikor elhal a röhögésünk, Shin Hana irányába biccentek. – Mióta van itt? – érdeklődök.

Yoongi arcára fintor kerül, amint Hanáról van szó. Lerí az arcáról, hogy nem szívesen vette el.

̶     Egy hete – feleli, miközben újból pénzt kap a markába. – A legtöbb vendégemet elriasztja, szóval lehet, hogy nem kéne szoknyába járatnom… Egyébként Jungkook és Jimin ajánlották, hogy sehol sem veszik fel. – Horkan fel elégedetlenül, a fejét csóválva. – De nem csodálom. Amióta itt van, elment vagy öt-hat vendégem.

̶     Pedig szimpatikus – vonom meg a vállamat, belekortyolva az italomba. – Csak akkor vetess fel vele nadrágot, ha nem vagyok itt – teszem hozzá szélesen vigyorogva.

Yoongi a fejét csóválja, ezzel jelezve, hogy megint túlságosan perverz vagyok. Tudom, most átfut az agyán az, hogy mennyire nem vagyok hűséges az amúgy hűtlen feleségemhez. A bárpultra támaszkodik, és mélyen néz rám.

̶     A párterápiák? – Nyögök.

̶     Rémesek. Igaz, már csak heti kétszer járunk, de egyre elviselhetetlenebb.

Az egy pohár K.O-t feszülten leküzdöm. Nem akarok Soyeonról beszélni, akihez köt valaki, és az életem része. Szeretem Haneult.

̶     Miért nem adod be a válópert? – Bosszúsan nézek Yoongira. – Jó-jó, de nem értem…

̶     Az a baj, drágalátos Yoon Suga – mondom az annyira imádott becenevén –, hogy Haneul most már az életem része. És tudod, ha beadom a válópert, akkor eltiltja tőlem. Mert megtenné. Ismered jól.

Kezdetek kezdetekor Soyeon még a barátaimmal is jóba volt. Addig a pontig, ameddig be nem csúszott a gyerek. Én próbáltam védekezni az óvszerekkel és miegymással, de úgy látszik, Soyeon véletlenül kifelejtette – vagy egyáltalán nem vette be a fogamzásgátlót. Mikor kiderült, hogy mi történt – a csapatunk úgy, ahogy lehetett, szétszéledt. Nem hibáztatom őket érte. Én is menekültem volna. A terhességben lévő hónapjai még csodálatosak voltak, és még normálisan viselkedett, de mikor megszületett a gyerek, én második lettem. A köztünk lévő, tüzes szerelem mintha pillanatok alatt hamuvá lett volna. Tudtam, hogy Soyeon már nem az a nő, akit megismertem, és akibe szerelmes voltam.

̶     Megint összevesztetek?

̶     Felpofozott, merthogy kevés a pénz otthon. Utána pedig a szokásos – kiráz a hideg a mocskos emlékképektől. Ez már körülbelül a nyolcadik alkalom, hogy azt hittem, a szex megmenthet minket. Naiv vagyok. – Szóval, valamikor el kell mennem rendesen dolgozni.

Mintha tehetnék arról, hogy a rossz otthoni közeg miatt nem lehet könyvet, vagy verset írni.

Aztán eszembe jut, hogy holnap hétfő. Vagyis én vagyok a taxisofőr. Muszáj bevinnem Haneult az óvodába, a feleségemet pedig dolgozni. Gyorsan lehúzom az utolsó kortyokat, majd felállok.

̶     Mész is? – nyílnak tágra Yoongi szemei. Bólintok.

̶     Holnap én leszek a sofőr – vonom meg a vállamat.

Yoongival lepacsizunk, megköszönöm az italt, majd mind a ketten jó éjszakát kívánunk a másiknak. Eligazítom magamon a fekete nadrágot. Nem akarok hazamenni. Nincs hozzá kedvem, se idegzetem. Ha csak Haneulhöz mennék, az jólesne, de a baj ott kezdődött, hogy nem csak hozzá megyek.

Már mennék is, mikor a bárpulton észreveszek egy szórólapot.

̶     Az mi? – kérdezem Yoongitól, de ő már mással beszélget, aki piát akar venni.

Yoongi nem válaszol, én pedig elolvasom a szórólapot. Nem értem, hogy miért fontos egy telefonos applikációt hirdetni, olyan szövegekkel, hogy: „ismerkedj névtelenül”, vagy: „kihagyhatatlan lenne egy találkozó, ugye?”; „ki mondta, hogy nem eshetsz szerelembe egy applikáción keresztül?”; „akkor is töltsd le, ha nem éppen ismerkedni akarsz”. Felhorkanok az utolsó csalogatómondatot olvasván, és a fejemet csóválom. Nagy az Isten állatkertje – gondolom magamban.

Mégis elveszek egy szórólapot a sok közül. Miniatűr méretűre hajtom, hogy a zsebembe gyömöszöljem.