huszadik virág | kettő

huszadik virág – bevezetés a szexbe | kettő

A zsíros kezembe veszem a kék, vékony hegyű, haloványan fogó tollamat, és végre megrajzolom azt, amit már fél órája próbálok megrajzolni, Sarang alkarjára, az egyik alig látható, zöldes vénája mellé (amit öt perccel ezelőtt, egy pajzán játék miatt, megnyalni kényszerültem). Iv nem bír magával, és még így is pimasz módon röhög (elvileg csikizi az, ahogyan a toll hozzáér az amerikai bőréhez), úgy, hogy a nemrég rendelt pizza-darabkák majdnem kiesnek a szájából.

̶     Te most komolyan megrajzoltad a petefészkem?

̶     Ez nem csak egy petefészek – csóválom meg kicsit a fejem rosszallóan. – Ez, kérlek szépen, a te belső nemi szerved.

̶     Nem lehetne, hogy még ma szeretkezzünk?

̶     Nem. Kizárt dolog.

̶     Túlreagálod, Nam.

Leteszem a tollat az ágyra, hogy a dobozból egy újabb pizza szeletet vegyek ki – az utolsó előttit. Kicsit bosszúsan és szomorúan nézek Sarangra, aki képtelen bármi jót találni abban, hogy megpróbálom neki elmagyarázni, hogyan is működnek azok a genitáliák, amit annyira szeretnénk használni.

Jöhetnék én ezernyi okkal, de szinte mindegyikre a fejét rázza, vagy a szemeit forgatja, vagy inkább hevesen megcsókol, abban a hiszemben, hogy majd megint letolhatja a nadrágomat és most már tényleg leszophat. (Ilyen szempontból, kicsit értetlenül állok az esett előtt: először le akar szopni, aztán fél megtenni, aztán megint meg akarja tenni? Nem hiszem, hogy meg fogom érteni a női logikát.) Vagy, ha el is hiszi, az nem tart olyan sokáig: Sarang öt percig bírja a „már-értem” állapotot, aztán gonosz módon az ölembe férkőzik, nekem pedig úgy kell – kelletlenül – levakarnom magamról, hogy befejezzem a csodálatos, posztmodern művemet, amitől ő minden második percben röhögő görcsöt kap.

̶     Nem hiszem – mondom csámcsogva, úgy, hogy Haneul is megirigyelné. Soyeon meg rondán rám üvöltene, mit képzelek magamról. Némiképp örültem, hogy Sarang nem volt ilyen szempontból egy indián törzsfőnök, és hagyta, hogy kibontakozzam. Elegendő tér – igen, ez az, amit nem érzem, hogy megkapnék Soyeontól.

̶     Nézd – teszem hozzá egy nagy sóhajjal –, értem én, hogy unod. De nem akarom, hogy felkészületlen légy, mikor megtörténik. Nem akarom, hogy kétségbe ess, mikor elkezdesz vérezni.

̶     Miért kezdenék? – kérdi tudatlanul.

̶     Na látod, erről beszélek – fintorgok. Rámutatok a karjának egyik pontjára. – Látod azt a részt?

Egy pillanatig kuncogva bólint, majd úgy rám néz, azokkal a csodálatos, barna szemeivel. Egy picit görcsbe rándul a gyomrom, mert Soyeon buja tekintetét juttatja eszembe, amikor még a kapcsolatunk elején jártunk.

̶     Itt helyezkedik el a szeméremdombod, a szeméremajkad, a hüvelyed, és a csiklót. Persze…

̶     Ezeket tudom – mondja felháborodva. – Nam, ne nézz hülyének. Felvilágosítottak már minket.

̶     Veszem észre mennyire – vágok vissza neki. –, ha az egész nemiszervedre azt mondod, hogy „petefészek”.

Elhúzom tőle a kezemet, és ő is sértődötten néz rám. Azt látom az arcán, hogy azért egy kicsit mindketten el akarunk most tűnni innen. Igazándiból, nagyon kicsi hiányzik ahhoz, hogy ne kapjam fel a kabátom, és ne hagyjam itt: kikészít azzal, hogy ennyire okosnak érzi magát, még most is. Ugyanakkor nem bírom nem csodálatosnak tartani a makacsságát, és kacérkodását.

̶     Ne haragudj – alig értem meg a szájából a szavait. – Igazad van. – És itt újból kinyújtja a karját, én pedig csókot lehelek a rajzomra. – Te most komolyan megpusziltad a puncimat? – háborodik fel röhögve.

̶     Hidd el, ha majd odáig is eljutunk, nem olyan puszi lesz – bámulok rá, egyre inkább elsötétülő szemekkel. – A szeméremajkak és a szeméremdomb elmagyarázáshoz most nincs türelmem, szóval ebből a szempontból szerencséd van – félszeg mosoly ül ki az arcomra. –, de viszont a hüvelyedről muszáj szót ejtenünk. Ez egy öt-tíz centiméteres, cső.

̶     Sokkal izgalmasabb lenne, ha rajtam mutatnád be, nem?

Kacérkodó szemekkel bámul rám, olyanokkal, amikről tudja, hogyha ezt a pillantást beveti, akkor már-már lefeküdhet velem. Visszamosolygok rá, de nem tágítok a karjától.

̶     Hát, abból nem a nemiszervek anatómiájának elmagyarázása fog történni. – Sarang újfent a szemeit forgatja. – Szóval, a hüvelynek több szerepe is van. Egyrészt innen folyik ki a véred, itt menstruálsz; illetve itt fogom betenni a micsodámat.

̶     Nam, nem vagyok gyerek. Miért nem tudod kimondani azt, hogy „itt fogom betenni a farkam”?.

̶     Mert az én férfiasságom több egy faroknál, oké? – Kiröhög. Istenkém, de imádom! – Na, hol is tartottam…? Na igen, szóval. A hüvelybemenetednél található a csiklód. A férfiak általában meg imádnak csiklózni.

̶     Az mit jelent?

̶     Ó, azt nem lehet csak úgy, elmagyarázni.

Sarang imádattal néz rám, mielőtt hosszasan megcsókolna. Kedvesen, barátkozóan, minden szeretetét és háláját beletéve ebbe a csókba. Mikor eltávolodik tőlem, észreveszem, hogy megint az ölemben ül. A kis szemét – mondom magamban, de most már hagyom ott, nem törődvén a néma kérésével, hogy feküdjünk már le. Ha tudná, hogy én mennyire nem bírom már ezt a szexmentes állapotot, lehet rögvest meztelenek lennénk, mind a ketten.

̶     Az a lényeg, hogy neked jól fog esni, ha csiklózlak. Fokozza a szexuális izgalmi állapotot – folytatom nagy beleéléssel. – De, ha maszturbáltál már, akkor tudod nagyjából, hogy milyen ez. De nem hasonlítható össze olyankor, mikor férfi csinálja neked.

̶     Ezt úgy mondod, mintha te olyan jól csinálnád.

̶     Hát tudod, vannak olyanok, akik alátámasztják ezt

 Nem. Igazándiból csak Soyeon ugrik be, lehet, hogy azért, mert az elmúlt években csak vele szexeltem, senki mással. De Soyeon is csak régen mondta ezt. Most már nem beszéljük át a szexet, hogy milyen volt, vagy, hogy esett neki, vagy, hogy fájt-e. A szex már körülbelül annyit jelentett, mint az a szó, hogy megszokás, vagy például egy pótcselekvés, vagy egész egyszerűen csak a nemi szükségletek kielégítése.

Féltékenységet látok az arcán, és egyből megbánom, hogy ezt mondtam neki. Hiszen fiatal. Lehet, hogy ebben a pillanatban pedig én vagyok neki az egyetlen, akiről azt érzi, hogy meg tudja tenni. Megfogom a fejét, érzem, kirázza a hideg, érzem, hogy fél egy kicsit rám nézni. Megcsókolom a homlokát.

̶     Sok nővel voltál már együtt?

̶     Igen, sokkal. – Most már nem a karját, hanem a kacsóját fogom az enyémbe. Lesüti a pilláit. – De keveset szerettem úgy igazán. – Csókot nyomok a kézfejének egy pontjára, ő pedig nagyot sóhajt. – Sarang, felnőtt férfi vagyok. Természetes, hogy sokat dugtam.

̶     Én csak kevésnek érzem magam, hozzád képest. Csak egy gyerek vagyok.

̶     Nekem több vagy, mint egy gyerek, rendben van? – Vonakodva, felfogva szavaim súlyát; bólint, én pedig kicsit feszültebben, de folytatom, abban reménykedve, hogy majd ugyanúgy fog röhögni, mint a kétségbeesettsége előtt.

„A méh az hosszabb, mint a hüvely…” – azt hiszem igen, talán így kezdem, míg ő haloványan mosolyog rám, és figyeli ujjamnak mozgolódását az alkarján (a vénája mellett), egyenesen megmutatva neki a méhet. Elmagyarázom neki, hogy a hüvellyel ellentétben itt rugalmas kötőszövet van. Azt is elmondom neki, hogy a húgyhólyag és a végbél között helyezkedik el, és a pillanatnyi helyzete tőlük is függ. Sarang néha rövid csókokat nyom a számra, és nem tudom, hogy azért teszi-e, mert bűntudata van az előzőleg feltett kérdés miatt, mindesetre ezek a rövidebb csókok sokkal másabbak voltak az előzőnél: semmi kacérkodás. Talán csak érzékeltetni akarja velem, hogy ő többet kíván egy dugásnál.

Utána áttérek a petefészekre. Sarang nem is igazán figyel már rám, vagy, ha figyel is, azt a vállamra feküdve teszi, lehunyt szemekkel. A petefészek elmagyarázása után, a menstruációt is kivesézem, a szakaszai szerint.

̶     Oké, befejeztem, nehogy elaludj – halkan mondom, nagy mosollyal az arcomon.

̶     Nagyon fáradt vagyok, bocsi – mondja, eltávolodva tőlem. Legyintek. – Már majdnem elaludtam, ne hari – de csak vigyorogni tudok, majd pedig csak őt megcsókolni, hogy kiűzzem a fáradtságot a szemeiből és a testéből egyaránt.

***

Arról álmodok, hogy Soyeon erre az egészre rájön. Hogy megcsalom őt, hogy lát minket csókolózni. Igyekszem a lelkiismeret-furdalásomat a húgom gondolataival cáfolni, de nehezen megy, miközben egy gombostűnyire csökkent gyomorral próbálom magamhoz szorítani Sarangot. Így aludtunk el, és így is ébredek. Hogy valakimás van a karjaimban. Hogy ez a valaki, nem Soyeon. Hogy megcsalom.

A bűntudat keserűen égeti a torkomat, és szinte egyből eltolom magamtól Sarangot. Nem mintha nem fájna ez az egész, hiszen Sarang nem érdemli meg, hogy így viselkedjek vele szemben, és bízom benne, hogy ezt tudom egy homlokpuszival kompenzálni – még ha nem is tud róla.

Előkotrom azt a tollat, amivel Sarang karjára írtam, majd valahonnan egy papírt is. Arra gondolok, mennyire, mennyire sajnálom ezt az egészet – de ezt már minden nap eljátszom magammal. Írok egy gyors üzenetet Sarangnak, abban bízva, hogy nem fog kiakadni, hogy nem ébresztettem fel:

„Édes Ivorym! Ne haragudj, de mennem kell dolgozni. Szeretném, ha tudnád, hogy nagyon hiányzol, már most, mikor ezt a levelet írom. Nem volt szívem felkelteni téged. Ha viszont felébredsz, és elhagyod ezt a lakosztályt, akkor a kulcs maradjon nálad, nyugodtan. KTH nekünk adta. XOXO: Nam ui: majd még találkozunk.”

A papírt a hűlt helyemen hagyom, és kilépek a 347-es szobából.