huszonhetedik virág

huszonhetedik virág – egy újabb családapa

A kocsiból mustrálom Sarang tökéletesnek egyáltalán nem mondható arcát: a rengeteg zokogástól felpuffadt pofit, amit annyiszor és annyiszor megcsókoltam. Hyeonmival beszélget – gőzöm sincs miről. Az ember azt hihetné, hogy egy idegesítő voyour vagyok, pedig csak várok valakit – még mindig nem Ivory-t. Ő hallani sem akar rólam. Viszont Hyeonmi még szeretne velem beszélni. Igazándiból csak azt mondta, hogy beszélni akar velem, semmi mást, kérdezgethettem tőle bármit is. Viszont van egy olyan sanda gyanúm, amiben biztos vagyok, hogy fejmosást fogok kapni. Hiszen Hana legjobb barátnője Hyeonmi – bármilyen furcsa is ez. Eresszünk össze egy olyan lányt, aki bármire kapható; egy olyannal, aki könnyűszerrel beviszi őt a rosszba. Nem mintha én nem vittem volna bele Ivet semmi rosszba, mert megtettem.

Megcsaltam vele a feleségem, és már ő is tudja.

Ivory szerencsére nem vesz észre. Idióta fiúk ahelyett, hogy kikerülnék őt, inkább a vállának mennek, hogy a mappák kiessenek a kezéből. Azonnal kicsatolom az övemet, és sietek oda hozzá, hogy segítsek neki. A kocsiajtót kinyitom, és óráknak tűnő percek alatt jutok el Ivory-hoz, aki már majdnem az utolsó mappát szedi fel – ha nem én lennék az, aki felveszi.

̶     Köszönöm – mondja elég halkan, de éppen annyira hangosan, hogy behatároljam, a lelkivilága most eléggé labilis ahhoz, hogy bármi történjen köztünk. Ez a hang csak azt érezteti velem, hogyha hozzáérek, akkor szétfolyik és megfoghatatlanná válik.

Én nem szólok semmit, hallgatom a szívem erőteljes ütemét a torkomban, illetve érzem Hyeonmi szúrós tekintetét magamon, meg az arcomon – ahogyan ingázik a két szempár között, akik később ketten egymást bámulják hosszasan. Az egyikük reménykedve, a másikuk sértetten. Aztán hosszas tűnődés után kikapja a mappát a kezemből, és szó nélkül elviharzik mellettem. Pedig el akartam neki mondani, hogy „sajnálom”.

̶     Ezt most miért kellett? – förmed rám Hyeonmi akkor, mikor Ivory balra indul, és látom, ahogyan tenyerével a könnyeit törölgeti, még most is. – Baszki, rohadt bosszantó vagy.

̶     Ez legyen a legkevesebb.

̶     Meg egy undorító fasz is vagy, aki tönkrebassza a barátnőmet lelkileg. – Szomorúan, önironikusan felkacagok.

̶     Erre inkább nem is mondok semmit.

Mind a ketten elindulunk az autóm felé: ő a jelenlegi szituációt véve sokkal határozottabb. Most furcsamód, én vagyok az, aki nem meglepő módon ki van szolgáltatva. Udvarias módon kinyitom az anyósülés felőli ajtót, és most nem csak azért, mert úgy érzem, hogy ő van jobban fölényben, hanem ez alapvetően férfias kedvesség a részemről.

Hyeonmi bevágódik, és nem sokkal később én is mellé keveredek.

̶     Kérsz? – felém nyújtja a cigarettás dobozát, én pedig önmagam bekötése után bólintok, és elveszek egy szálat. Hyeonmi gyújtja meg.

̶     Gondolom, erről akarsz velem beszélni. – Bólint. – Gondolom, most dühös vagy rám.

Cigarettával a számban tolatok ki a parkolóból, és a szemem sarkából is észreveszem, hogy Hyeonmi bólogat. Lehúzom az anyósülés felőli ablakot egy kicsit, meg a sofőr felőlit is, hogy a füst kimenjen. Egy ideig csend van.

̶     Igazándiból most szívesen megkeresném, betuszkolnám a kocsiba, és életem végéig ölelném – mondom egyszer csak.

̶     Az őrültség lenne a részedről. – Rondán sandítok rá. – Ne érts félre. Egy utolsó gecinek tartalak, és a jelenlegi kapcsolatunkhoz most az sem segít, hogy jóképű vagy, meg híres író. És nem is azért tartom ezt az ötletet bolondságnak, mert – itt köhög a dohánytól –… szóval nem azért tartom ezt őrültségnek, mert családod van. Hanem azért, mert nem hagynád egyedül.

̶     Igazad van.

̶     Most erre van szüksége. Adj neki időt, míg feldolgozza ezt az egészet. Előbb-utóbb úgy is keresni fog szerintem.

̶     Gondolod?

̶     Be nem áll rólad a szája, szerinted? Tudja, hogy ez rossz, meg szerinte ennek az egésznek innentől kezdve nincs értelme, de ettől függetlenül szeret téged. Istenkém, te nem láttad?

̶     Mit?

̶     Ne légy már hülye! – Keresek a közelebbi parkolóházban egy nyugisabb helyet. – Ahogyan nézett rád, te jó ég! Hát azt hittem, én szülök oda a fájdalomtól, amit érez irántad, meg amilyen szeretetteljesen néz rád.

̶     Idióta egy metaforáid vannak – csóválom a fejemet, ő meg csak mosolyog.

A parkolóház teljesen sötét, egyedül csak a cigarettacsikkek világítanak a feketeségben. Én azonban élvezem, hogy egyedül vagyok Hyeonmival – nem is zavar, hogy Sarang barátnője, az egyik legjobb, szimplán csak jó, hogy valaki olyannal beszélhetek erről, aki ismeri őt, aki tudja, hogy még lehet valami beszélgetés köztünk, akivel nem is vagyok igazán baráti kapcsolatban.

̶     A ti döntésetek, hogy akarjátok ezt, vagy sem. – Én dobom ki előbb a csikket, majd az ajtót kinyitom, és rátaposok.

̶     Miért vagy ezzel így? El kellene ítélned, hiszen a feleségemet csalom. Bocsánat: a családomat. Sarang meg jóformán kikezdett egy családapával.

̶     Oké, Hana a világ legjobb barátnője. Az utóbbi időben nagyon jóba lettünk, és tudod, az ember egy kicsit képes egyre jobban értékelni az őt körülvevő embereket, ha már többször átverték az állítólagos legjobb barinők, vagy mik. Hana más. Úgy értem, ő tényleg próbál nekem segíteni, még a leckékben is, sokkal inkább jobban odafigyel dolgokra, mint én. Szóval huh, tényleg nagyon szeretem őt, és tényleg, a családom. – Hyeonmi annyira nagyon magyaráz, meg gesztikulál, és annyira élvezettel mesél Sarangról, hogy nem is igazán tudom hová tenni a viselkedését. Még sosem hallottam őt ilyen szenvedélyesen beszélni bárkiről is: még akkor is, ha a legjobb barátnőjéről van szó.

̶     Arra akarok kilyukadni, hogyha nekem ő a családom, akkor téged is köteles vagyok elfogadni, és te is a családom része vagy, ha akarod, ha nem. Másrészről: Hana tele van szeretettel. Úgy értem, hogyha valaki nagyon képes őt szeretni, akkor ő is viszontszereti az illetőt. Nem szólhatok bele a döntésébe, ha a döntései tényleg szívből jövőek. Harmadrészt pedig, mert igen, még nem végeztem. – Itt röhög és köhög, vagy köhög és röhög, de kidobja ő is a csikket. – Ezt még nem mondtam neki sem. De tudom, hogy hogyan érez. Nekem is volt egy szexi családos férfim – kínosan felnevet, és ahogyan a sötétben kirajzolódik az arca, mintha végigmenne a tekintetén a fájdalom.

Várom, hadd folytassa, mert kíváncsi vagyok, nagyon. De az arcát elnézvén – ahogyan most a ki-kibukkanó könnyeit törölgeti, úgy érzem, az ő szerelmi története nem végződött valami jól.

̶     Mi történt? – érdeklődök halkan, miközben egy zsebkendőt keresek a zsebem mélyéről, de egy sincs olyan, ami normális lenne.

̶     Szóval, én az elejétől kezdve tudtam, hogy itt valami nem kóser, és én hamarabb is megtudtam róla, hogy van valakije. Van két kislánya, meg egy csodás felesége, aki huh, fitneszedző, vagy mi a franc, szóval elég nagy bomba a nő. Meg az a két kislány, te jó ég! Az egyikük már iskolás volt. Mindegy is. Erőszakoskodtam, hogy azért mégis legyen valami. Két hónapig tartott, mert a felesége gyanút fogott. Aztán kitett. Nekem pedig itt volt az ideje felfogni, hogy ez egy szép, meg egy csodás álom volt. – Itt mélyen rám néz, szipog, és a legszívesebben átölelném, mindeközben meg félek megtenni. – Emiatt nagyon féltem Hanát. Főleg, hogy sokkal mélyebben tud érezni bárki másnál. Tud felelőtlen lenni, azt alulírom, de ettől függetlenül egy csodálatos barátnő. Másrészről pedig szurkolok nektek, mert Hana nem a lepattintást érdemli.

̶     Nem akarom lepattintani. Sohasem akarnám.

̶     Tudom. Látom rajtad. Tudod, ez a különbség köztetek, meg ami köztünk volt. Hogy te meg akarod tartani Hanát, mert meg akarod tartani. De Hyuk, ha döntenie kellett volna, a családot választja.

̶     Hidd el, ha tehetném, egyből elválnék a feleségemtől, és Ivory-t egy puccos családi házba költöztetném Haneullel együtt. Csak ha elválok, Haneult veszítem el. Bárkit is választok, elvesztem a másik legjobb embert az életemből. Tudod, apa vagyok, és ha van gyereke, és a sajátja, akkor a legjobbat igyekszik megteremteni neki.

̶     Értelek, de nem ezen van a hangsúly. Hanem azon, hogy Hyuk a feleségét sem hagyta volna ott csak miattam.

Biccentek, hogy igaza van.

Sosem gondoltam volna ezt Hyeonmiról: hogy neki is épp úgy volt valakije, egy olyan valakije, mint amilyen Sarangnak én voltam. Magam elé képzelem Hyukot: egy kicsit idősebb lehet nálam: negyven éves, lehet, hogy félig-meddig kopaszodó, egy edzett férfiról beszélünk, aki nem író, nálam jobban áll két lábon, sokkal inkább a realitás talaján van, mint én. Egy olyan férfiról beszélünk, aki ezerszer többet adhat a feleségének, mint én – ha a felesége fitneszedző, akkor neki milyen állása lehetett? Tanár? Ügyvéd? Egy fitneszedző általában sikeres, a sikeresek meg nem tűrik meg az olyanokat, mint engem: akik egy kicsit depresszívebbek, mint az átlag.

̶     Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Hálás vagyok érte. Azt hittem, nagyon utálsz.

̶     A helyzeten ez még mindig nem változtat, mert utállak – és itt kiröhög, és én is kinevetem saját magam.

̶     Hiányzik Ivory – fejezem be azért mégis a kacagást. – És szeretném, ha tudnád, hogy amióta smároltam Ivvel, azóta egyáltalán nem szexeltem. Ő nagyon erősködött – itt megint felnevet, és a fejét csóválja. –, és tudod, vele én is akartam, csak nem tartottam vele szemben ezt fairnek.

̶     Ezt azért majd tudasd vele is, mert szerintem, ha először nem is fogja elhinni, minden bizonnyal értékelni fogja.

Bólintok. Lehet, hogy ilyen szempontból igaza van Hyeonminak.

̶     Igazándiból ezt a feleség dolgot én is egy kicsit bánom, meg ilyen szempontból Hanát is, mert anyum tényleg oda van érted, és tök menő lenne, ha lenne egy öcsém.

̶     Ne akarj egy ilyen apát magad mellé.

̶     Öcsit kértem, nem apát – kiölti a nyelvét. – Aranyos a fiad. És nem nyalizásként mondom ezt. Hanem mert tényleg cuki.

Hyeonmira mosolygok. Aztán valaki hív engem, és a telefon kijelzőjét bámulva nagyot sóhajtok. A feleségem az. Egy gyors bocsánatot kérve Ivy barátnőjétől, a fejemet oldalra fordítom, és Soyeonnal beszélek. Azt mondja, ma menjek kicsit korábban Haneulért a kelleténél – függetlenül attól, hogy ezt elmondta reggel is. Kicsit feszengve érzem magam, mert az arcomon érzem Hyeonmi kíváncsian fürkésző tekintetét, és valahogyan azt érzem, hogy mennyire elsüllyednék szégyenemben, mert ugyebár mégis a feleségem, én meg elvileg „kavartam” az ő legjobb barátnőjével. Mikor végre leteszem, akkor még ezernyi bocsánatot kérek Hyeonmitól, főleg azért, mert itt kell hagynom.

̶     De mivel ilyen kedves voltál hozzám és még cigarettát sem voltál rest adni grátiszba, ezért elviszlek haza, ha gondolod – mosolygok rá, a lehető legkedvesebben.

̶     Kapsz még egyet, ha lehet egy másik témához kapcsolódó kérdésem.

̶     Benne vagyok – mondom neki, miközben becsatolom az övemet. Már nyújtja is felém a cigarettás dobozt, mint mikor elhoztam a sulitól.

̶     De ne nevess ki! – újból a cigaretta végéhez tartja az öngyújtót, és feszülten mosolygok. Megcsóválom a fejem. – Szóval… Mit tudsz Yoongi nőügyeiről?

Majdnem felvihogok. De csak majdnem. Egyrészt azért, mert Hyuk után nem gondoltam volna, hogy beleszeret Hyeonmi valaki olyanba, aki nem családapa, és nincs is fitneszedző barátnője. Másrészről, azért nem nevetem ki, mert a kérdése túlontúl komoly volt – és kétségbeesett. Aztán ki is derül, hogy miért, noha én nem nagyon szólok közbe a mesébe (Hyeonminak tökéletes érzéke volt a meséléshez, nem is hagyja a másikat nagyon szóhoz jutni), hanem bőszen hallgatok.

De Hyeonmin látszott, hogy a dolog nagyon frusztrálja, és mivel azért mégis nőből van, természetes, hogy már csak egy csók is életmentő lehet. Egy fiatal nőnél legalábbis biztosan.

De lehet, hogy egy családapánál is.